Példamese
Haverom:
-Öregem, tegnap elmentünk asszonnyal szánkózni. Olyan volt, mentél le a domboldalon, töködig ért a hó, a szánkód meg frissen volt zsírozva. Nagyon oda kellett figyelned, mert tele volt az egész emberekkel, oszt jöttek ki eléd a mazsolák.
Mire én ezt gondolom magamban:
- És a faszért nem vagy képes a saját élményeidről egyes szám első személyben beszámolni!? Nem én csúsztam le a kibaszott domboldalon. Mi ez az egész? És miért terjedt el ennyire ez a fajta beszédmód egyáltalán? Mi a jó ebben? Nem kell felelősséget vállalnunk azért ami történt, vagy amit mondunk, ha más szájába adjuk? Vagy azt hiszik az emberek, hogy így jobban beleképzelem magam a történetbe? Teljesen feleslegesnek tartom ezt az igyekezetet. Ha a saját élményeiről akar valaki beszámolni, oké, azt szívesen meghallgatom. Mondja el, mi történt Vele! De ne nézzen már hülyének, hogy úgy adja elő a sztorit, mintha én lettem volna ott, csak nem emlékeznék az egészre (és nem is ittam semmit)!
Szóval gyerekek, ha valamit elő akartok nekem adni, higgyétek el, tartalak benneteket annyira, hogy kinézem belőletek, hogy veletek történt az ami történt veletek, úgyhogy nyugodtan beszélhettek a magatok nevében. Ti meg legyetek rám annyi tekintettel, hogy nem kényszerítetek bele mindenféle hülye helyzetekbe, hadd legyek simán csak a hallgatótok!
