Önmagában a kapitalizmussal nincsen baj. A baj ott van vele, mint a legtöbb megbukott, letűnt rendszerrel is, hogy képtelenek voltak változásra, képtelenek alkalmazkodni az adott kor kihívásaihoz. Nyilvánvaló, hogy ez a mostani rendszer is, ha változatlanul marad, előbb-utóbb bukásra van ítélve. Zárójelben jegyzem meg, hogy az általunk oly' nagyra tartott demokrácia minimál esetben az emberek 25%-ának akaratát kényszeríti rá a maradék 75%-ra, és ezt mindenki nagyszerű dolognak tartja.
A jelenlegi, versenyre épülő szabadpiac alapvető mozgatórugója az önzés. Mindenki mindent magának akar, ha valakinek alkalmazottai vannak, azokat is csak akkor, és azért veszi fel, mert neki hasznot hoznak. Eszköz csak mindenki, aki valakinek dolgozik. És ha leszűkítjük a kört, akkor láthatjuk, hogy az állam, és a mammutcégek azok, akik érdekében az egész világ működik. Az önző rendszer problémáit nem elemezném mélyebben, szerintem mindenki tisztában van a közhelyekkel, aki kicsit is nyitottabban forgolódik a hírek világában. A történelem folyamán a nagy válságokra mindig egy forradalom, vagy forradalmi megoldások hoztak enyhülést. És itt nem feltétlenül az erőszakot értem kizárólag, hanem találmányokat, politikai reformokat, társadalmi átalakulást.
A jelenlegi válság rávilágított arra, hogy az óriáscégek, óriásbankok önző, kapzsi, és demagóg, hazug szervezetek. Tudják ugyanis, amit az egyszeri ember nem. Hogy hogyan, és miért működik a pénzteremtés nagyban, és ezt mindenképpen igyekeznek eltitkolni. Mi történt ugyanis? Nézzük meg "F" bank történetén keresztül!
F bank kicsi cégként kezdte, az emberek pénzt bíztak rá. Ezt forgatta stb, nagy, és hatalmas céggé nőtte ki magát. Annyira, hogy kedve szerint ugráltathatta a politikusokat, mert meggyőzte őket, hogy nélküle nem működnének a piacok. (Amiben természetesen hazudik, hiszen az állam is ugyanúgy nyújthat hiteleket, és gyárthat pénzt, mint a bankok, szóval semmi szükség nem lenne önző magáncégekre, akik csak a saját zsebüket tömik, ahelyett, hogy az államot, és ezzel az állampolgárokat gyarapítanák!) Egy idő múlva a saját machinációinak, és haszonlesésének eredményeképpen egy szimpla könyvelési trükkel emberek százmillióinak vesztette el a pénzét. Első dolguk volt, hogy segítségért kiáltottak. Ki segített nekik? Az állam! Akinek nincs saját pénze, csak az adófizetőké. Tehát ugyanazok adtak pénzt a bankoknak, óriáscégeknek, akiknek a pénzét elvesztették! Ilyenkor miért nem gyújt fel a birka nép néhány banképületet? Ez az egész történet nem más, mint egy globális "hazudtunkéjjelmegnappal-elkúrtuk" történet. És mindenki kussol. Felelősök azóta sincsenek, ha vannak is, érinthetetlenek.
Amit várok, és ami legalább apró változást indíthatna el ebben a rothadó rendszerben, az az, ha az önzés szabadpiaci rendező elvét felváltja a felelősség rendező elve. Borszasztó egyszerű dolog. Nem is kéne alulról építkezve megvalósítani, ott vannak a nagy nemzetközi csoportok, szervezetek (ENSZ, G8, G20 stb.), akik állásfoglalásukkal támogathatnák az ügyet. Persze nehéz lesz, mert rengeteg hatalmas, önző, befolyásos érdeket kell letörni hozzá. Mellékhatásként valószínűleg lassulna egy kicsit a gazdasági pörgés, de a föld azon része, ahol egyáltalán van gazdaság, az már így is fényévekre van azon területektől, amik majd' éhen halnak, szóval hova a picsába sietünk?
Szóval mint említettem a felelősség... Itt elsősorban a multinacionális cégekre, gyártókra, bankokra gondolok. Annyi kéne csak, hogy viseljenek felelősséget azért, ha elkúrnak valamit, vagy nem jönnek össze a dolgaik. Nem kéne mást tenni, mint egy adott százaléknyi válság-alapot létrehozni a cég tiszta hasznából. (Tudom, hogy az okosok kreatív könyveléssel csak nullszaldós multikat vizionálnak, de itt gondolkodásbeli változásról van most szó.) Magyarán azt a több milliárdnyi dollárt, amit eddig a cégvezetők, és bankárok halmoztak fel maguknak, -és amiből természetesen nem szándékoztak támogatni a nagy válságban azokat a hangyákat, akiknek az egészet köszönhetik- Különítsék el opcionálisan a fent említett alapba. Tehát ha valaki felépít egy óriásvállalatot, ahol mondjuk 5000 ember dolgozik, az ne tárja szét a karját, és rohanjon pénzért az adófizetőkhöz, hanem ismerje be, hogy ez nem jött össze, és a felhalmozott krízis-alapból arányosan juttasson vissza a nyereségből a dolgozóknak.! Ezzel ugyan együtt kéne járnia annak is, hogy az 5000 ember teljesen jogosan felgyújtja a gyárat, dehát istenem, ha úgyse fog ott senki dolgozni, minek rontsa tovább a kilátást? Egyszóval mindenki akkora céget vezessen, amekkorának a bukását képes elviselni méltósággal, és amennyi dühös alkalmazottját meg tudja fékezni!
A munkavállalók oldaláról pedig tisztában kell lenni azzal a kockázattal, hogy az okosok ott fent elcseszik a dolgokat, és lőttek a munkának. Emiatt felesleges stresszelni, depressziósnak lenni, akkor is így van, és mindig így lesz. Akár félünk tőle, akár nem. Ideje a munkavállalóknak is felelősséget vállalnia azért, hogy melyik cégnél dolgoznak, és mire számíthatnak tőle, valamint felelősséget vállalni az egyéni boldogulásért. Csak magunkra számíthatunk ugyanis!
Gazdaságilag ez annyit jelentene, hogy az adózott nyereség után képzett válság-alap arányában lassulna a gazdaság fejlődése éves szinten, ha feltételezzük, hogy a fejlesztések, és cégbővítések kizárólag a nyereségből valósulnak meg. Ha tehát a válság-alap a nyereség 30%-a, akkor 6%-os alap gazdasági növekedés helyett 4% valósulna meg, ami azért szintén nem rossz szerintem. Főleg, ha hozzátesszük, hogy az éves GDP növekedési indexe végső soron egy exponenciális görbét mutat, hiszen minden százalék az előző évben már növekedett GDP számot veszi alapul. Tehát lassabb növekedés mellett lenne egy biztosnági tényező válság esetére, ami kapásból nem tenné szükségessé hihetetlen mennyiségű állami (adófizetői) pénzek kidobását, és mindez pusztán a tiszta nyereségből valósulna meg.
Valami ilyesmi rendszerben képzelem el a felelős kapitalizmust. Nem csak a környezetet, meg a delfineket kellene a "fenntartható fejlődés" jelszava alatt védeni, hanem azt a rendszert, és annak építőköveit, az embereket, akik lehetővé teszik, hogy legyen egyáltalán fejlődés. A fejlődés nekem gyarapodással egybefonódott változást jelent, nem pedig egyre magasabb statisztikai értékeket. Ha valaki azt mondja, hogy a fejlődés az iksz% GDP növekedés, az hazudik, mert az nem más, mint egy mérőszám. A mérőszám pedig nem fejlődés, mert ha fejlődés lenne, akkor nem mérőszámnak hívnák.